Címke Magyar Falu Program

A Magyar Falu Program keretében a kistelepülési üzletek működési támogatása – KTÜ-KP-1-2025

A Magyar Falu Program célja a kistelepülések hátrányainak enyhítése, így többek között az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, illetve olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek vonzóvá teszik az ott élők, illetve a letelepedni szándékozók számára ezen településeket. Támogatható…

Falusi Civil Alap 2023

falusi-civil-alap-2023

2023-ban ismét elérhetővé válnak a kivételesen népszerű Falusi Civil Alap pályázati lehetőségei alapítványok és egyesületek számára. Az idei évben is számos támogatási lehetőség áll rendelkezésre, melyek segítségével szervezetük fejlesztését és tevékenységének bővítését valósíthatják meg. Kik pályázhatnak? Pályázatot nyújthat be az…

Magyar Falu Program – Falusi kisbolt pályázat 2021

Magyar Falu Program - Falusi kisbolt pályázat 2021

A falusi kisbolt pályázat célja A kistelepülések népességmegtartó erejének növelése, a kistelepülésen élők életszínvonalának emelése, valamint az alapvető szolgáltatások mennyiségileg és minőségileg magasabb színvonalú hozzáférhetővé tétele. A rendelkezésre álló forrás a Magyar Közlöny alapján 45 milliárd Ft, melyből boltonként 70…

Közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzés 100% támogatással

Magyar Falu eszközbeszerzés

A Magyar Falu Program legújabb felhívása keretében az 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települések önkormányzatai számára nyílik lehetőség 100%-os finanszírozás mellett közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzés támogatására. A projekt keretében támogatható tevékenységek Önállóan támogatható tevékenységek Belterületi utak, közterületek kezelését,…