A személyre szabott ajánlatokban hiszünk

Fókuszálj a vállalkozásodra és a számodra fontos dolgokra

Tudjuk, hogy egy vállalkozónak mennyi mindenre nincs ideje, amit egyébként képes lenne megcsinálni. Ilyen a pályázatfigyelés is. Mi azon dolgozunk a csapattal, hogy értékes időt és energiát spóroljunk számodra és olyan szolgáltatást nyújtsunk, amit megéri hosszútávon igénybe venned.

Történetünk

Közös vállalkozásunk 2017-ben kezdődött, melynek eredményeként 2019-ben megalakult a Blyxa Consulting Fejlesztési és Innovációs Tanácsadó Kft. A cég stabil működését és fejlődését 2021-ben az egyik legnagyobb független tanúsító cég „AA” besorolással ismerte el.

Az alapító csapat összesen 21 év tapasztalattal rendelkezett a pályázatírás és projektmenedzsment területén. Összesítve 12 évet töltöttünk projektértékelőként is, állami és kedvezményezeti oldalon egyaránt. Ez mára a többszörösére nőtt.

2020-ban 100 feletti pályázatot nyertünk partnereink számára, 2021-ben pedig már 180 benyújtott támogatási kérelemmel rendelkezünk. Hamarosan elérjük a 100 milliárd forint támogatást is.

Csapatunkban jelenleg 7 fő munkaszerződéses kolléga dolgozik, amit további 12 megbízási szerződéses pályázatíró kolléga és 5 tanácsadó egészít ki.

Annak érdekében, hogy területünkön a legjobbak lehessünk, kizárólag egy célcsoport, a vállalkozások számára készítünk támogatási kérelmeket. Így teljesen átlátjuk az összes pályázatai felhívást és a szaktudással minimálisra csökkentjük a forrásvesztés esélyét.

Pályázati tevékenységünk lényege az igényeid hajszálpontos felmérése és az erre alapuló, célzott tájékoztatás. Keresd blogunkban a hasznos cikkeket vállalkozásod fejlesztéséhez, vagy böngészd a legfrissebb pályázati felhívásokat.

Amiben számíthatsz ránk

Csapatunk

Izmendi Anikó

Projektmenedzser

2021-ben csatlakozott csapatunkhoz, GINOP, GINOP Plusz és VP pályázatokat menedzsel.

Trapp Gyöngyvér

Projektmenedzser

2021-ben csatlakozott csapatunkhoz, GINOP, GINOP Plusz és VP pályázatokat menedzsel.

Marsai Miklós

Pályázatíró, projektmenedzser

Energetikai és eszközbeszerzési pályázatok a specialitása. 2010-óta valósít meg sikeresen pályázatokat.

Nagy Petra Mercédesz

Junior pályázatíró

Energetikai, vidékfejlesztési és gép/eszközbeszerzési pályázatokat készít a projektmenedzseri tevékenység mellett.

Kiss Krisztián

Szakmai vezető

A pályázatírók szakmai munkáját koordinálja és segíti mind a GINOP mind a VP területén.

Dr. Polgár Zoltán

Pályázati tanácsadó

Több mint 10 éves pályázatírói tapasztalattal segíti a projektek generálását, hogy az ötletből pályázat lehessen.

Antalóczy - Lengyel Krisztina

Projektmenedzser

2021-ben csatlakozott csapatunkhoz, GINOP, GINOP Plusz és VP pályázatokat menedzsel.

Szenyán Endre

Ügyvezető

A cég alapítója.

Szenyán-Sápi Zsófia

Pénzügyi/iroda vezető

A cég pénzügyeit koordinálja, kontrolling feladatokat lát el és segíti a könyvelés munkáját.

Varga Csaba

Szakmai vezető

Szerződésekkel és pénzügyekkel foglalkozik a cég vezetése mellett.

Varga -Pápics Eszter

Projektmenedzser

2021-ben csatlakozott csapatunkhoz, GINOP, GINOP Plusz és VP pályázatokat menedzsel.

Legfrissebb cikkeink

Scroll to Top