Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára

A pályázat célja

Az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása révén növekedjen a vállalkozások versenyképessége, a mikro-, kis- és középvállalkozásokra vonatkozó képzéselérési arány tovább javuljon, és a támogatás ösztönözze a foglalkoztatókat munkavállalóik tudásának folyamatos fejlesztésére. További cél, hogy a vállalkozások saját forrásaikat kiegészítve minél több munkavállalójuk képzésbe történő bekapcsolódását tudják biztosítani, a képzést is tekintsék saját vállalkozásukba történő befektetésnek.

A támogatás mértéke és összege

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 3.000.000 Ft maximum 50.000.000 Ft.

Igényelt támogatás összege (A maximális
támogatás mértéke az 5.3 b) pont szerint
100%, 60% vagy 70% lehet)
Képzésben résztvevők minimális létszáma
összesen
3 000 000 Ft 3 fő
3 000 000 Ft fölött minden egyes képzésbe bevont fővel 700 000 Ft-tal emelkedhet az igényelhető támogatás összege.

A támogatás maximális mértéke támogatható tevékenységtől függően

Támogatási kategória Maximális támogatás mértéke
Csekély összegű (de minimis) támogatás100%
Képzési támogatásmikro-, kisvállalkozás70%
középvállalkozás60%
megváltozott
munkaképességű
munkavállaló vagy
hátrányos helyzetű
munkavállaló részére nyújtott
képzés esetén (kis- és
középvállalkozás)
70%

A támogatási kérelem benyújtásának határideje

A támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 13-tól 2018. december 3-ig van lehetőség.

A képzési pályázat támogatható tevékenységei

Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek

a) Képzések lebonyolítása

  • saját munkavállalók esetében az Fktv. 2.§ 2. pontja szerinti belső képzésként, vagy
  • vásárolt szolgáltatásként megvalósuló külső képzésként, vagy
  • saját teljesítés keretében az Fktv. szerint engedélyezett, vagy ágazati jogszabály szerint megvalósított képzésként;

beleértve a képzéshez kapcsolódó előzetes tudásmérést- és a képzést követő elégedettségmérést.

A Felhívás keretében támogatható az alábbi képzések bármelyike:

  1. OKJ szerinti szakképesítésre felkészítő képzések (OKJ képzések) a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 1. § (2) a) pontja alapján;
  2. Fktv. 2. § 19a. pontjában meghatározott kombinált nyelvi képzés, illetve az Fktv 2. § 5a) pontjában
    meghatározott egyéb nyelvi képzés;
  3. Fktv. 2. § 6. pontjában meghatározott egyéb szakmai képzések;
  4. Fktv. 2. § 5. pontjában egyéb képzés;
  5. az Fktv. hatálya alá nem tartozó, Fktv. 1. § (5) h) és m) pontjai szerinti képzések (a továbbiakban. az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzések);

A felhívás keretében a támogatást igénylőnek lehetősége van külső, a bevonás időpontjában nem foglalkoztatott személyeket bevonni, saját toborzás keretében a képzésekbe az alábbi célcsoportokból:

  • a bevonást megelőző 12 hónapban volt igazoltan közfoglalkoztatott;
  • legalább 3 hónapja regisztrált álláskereső;
  • egyéb munkavállalási korú inaktív személyek (beleértve az oktatásban, képzésben részt nem vevő, foglalkoztatásban nem álló fiatalokat is)…

A projekttel összefüggésben képzésbe vont külső, a bevonás időpontjában nem foglalkoztatott álláskeresői, közfoglalkoztatotti és egyéb inaktív státuszban lévő célcsoportba tartozó személyek részére bértámogatás és egyéb, foglalkoztatással összefüggő támogatások vehetők igénybe a foglalkoztatottá válásának időpontjától uniós programok keretében a területileg illetékes Kormányhivatallal történő együttműködéssel a hivatkozott projektek által támasztott feltételeknek való megfelelés esetén. Ilyen igény esetén a foglalkoztatást megelőzően (javasoltan legalább 30 nappal korábban) szükséges a területileg illetékes Kormányhivatalhoz, Járási Hivatalhoz fordulni.

b) Kötelező tájékoztatás és nyilvánosság

Kötelező nyilvánosság biztosítása a Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségei útmutató és arculati kézikönyv „KTK 2020” előírásai szerint.

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek

a) Projekt előkészítési tevékenységek

  • közbeszerzéssel kapcsolatos tevékenységek, beleértve a közbeszerzési terv elkészítését is
  • képzési terv kialakítása a munkavállalói igények figyelembe vételével

b) Képzések megvalósításának előkészítése, beleértve az alábbiakat

  • belső képzések és saját teljesítés keretében végrehajtott képzés esetében képzési program, tananyag kidolgozása (a Felhívás 3.4.1.1 b) Képzésekkel kapcsolatos elvárások pontjában foglaltak figyelembe vételével);
  • szakmai programkövetelmény, illetve nyelvi programkövetelmény kidolgozása és nyilvántartásba vételének megvalósítása új, egyéb szakmai képzések és egyéb nyelvi képzések, valamint kombinált nyelvi képzések esetén, továbbá
  • saját teljesítés keretében végrehajtott képzés esetén a képzés Fktv. szerinti engedélyeztetése.

c) A projekt menedzsmentjével kapcsolatos tevékenységek

  • Projektmunkatárs, munkatársak (projektmenedzser, pénzügyi menedzser) biztosítása,
  • A projektmenedzsmenti feladatok ellátását támogató adminisztrációs munkatársak alkalmazása.

d) Képzések szervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakmai megvalósító(k) alkalmazása

e) Munkahelyi mentor alkalmazása

Amennyiben a támogatást igénylő az álláskeresői, közfoglalkoztatotti vagy inaktív célcsoportból a projekttel összefüggésben támogatással vagy támogatás nélkül a projekt megvalósításának időszakában legalább 1 főt foglakoztatásba vesz, a foglalkoztatottak sikeres munkahelyi beilleszkedése érdekében munkahelyi mentor kijelölése és biztosítása szükséges. Egy mentor legfeljebb 10 fő foglalkoztatottat mentorálhat egyénileg. A 3.1.2.2 d) pontban szereplő szakmai megvalósító elláthatja a mentorálási feladatokat is.

Támogatásban részesíthetők köre

a) Jelen Felhívásra kizárólag azon vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek

  • a 651/2014/EU Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek és
  • rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/ alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele) és
  • az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 3 fő volt és
  • Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.
  • A 651/2014/EU rendelet I. Melléklete alapján meghatározott partner- vagy kapcsolt vállalkozások kizárólag együtt, konzorciumi formában nyújthatnak be támogatási kérelmet.

b) Jogi forma szerint támogatási kérelmet nyújthatnak be az alábbi támogatást igénylők:

113 Korlátolt felelősségű társaság
114 Részvénytársaság
116 Közkereseti társaság
117 Betéti társaság
121 Szociális szövetkezet
122 Takarék- és hitelszövetkezet
123 Iskolaszövetkezet
124 Agrárgazdasági szövetkezet
126 Biztosító szövetkezet
129 Egyéb szövetkezet
141 Európai részvénytársaság (SE)
142 Európai szövetkezet (SCE)
143 Magyarországi székhelyű európai gazdasági egyesülés
144 Európai területi együttműködési csoportosulás (EGTC)
226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
227 Külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye
572 Nonprofit korlátolt felelősségű társaság
573 Nonprofit részvénytársaság
574 Európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorcium (ERIC)
575 Nonprofit közkereseti társaság
576 Nonprofit betéti társaság

c) Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

Ha érdekelnek más pályázati lehetőségek is, kattints ide, add meg az adataidat és néhány napon belül elküldjük részedre az összes hazai és EU-s finanszírozású pályázati lehetőséget. A szolgáltatás díj- és kötelezettségmentes.

A teljes pályázati anyagot ezen a linken érheted el. A Felhívás azonosítója: GINOP-6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára.

Ingyenes előminősítés

Töltsd ki az alábbi űrlapot

Töltsd ki az űrlapot!

Pályázatíró cégünk ingyenesen előminősíti vállalkozásodat. Ha kitöltöd az adatlapot rövid határidőn belül felvesszük Veled a kapcsolatot és elmondjuk hogyan hozhatod ki ebből a felhívásból a maximumot.

Elsőként arra kérünk, hogy add meg céges adataid, elérhetőségeid. Olyan telefonszámot és e-mail címet írj be, melyen el tudunk érni.

Válaszd ki, hogy milyen területen működik a vállalkozásod, mi a célod a pályázattal, mire szeretnéd felhasználni a támogatást.

Írd le nekünk pár mondatban,hogy milyen projekt finanszírozására keresel megoldást, mik a vállalkozásod fejlesztési tervei.

Kattints a "Kérem az előminősítést" gombra. Kollegánk hamarosan felveszi veled a kapcsolatot. Minél többet tudunk vállalkozásod céljairól, annál könyebben tudunk téged támogatni a megfelelő pályázatokkal.

Amennyiben kéred az értesítést az anyagainkról, bejegyzéseinkről, garantáljuk, hogy kizárólag olyan tartalmakról fogunk értesíteni, ami számodra érdekes lehet.

Oszd meg ezt a bejegyzést

Scroll to Top