mi az a de minimis támogatás?

Mi az a de minimis támogatás és ki veheti igénybe?

Gyakran érkezik hozzánk a kérdés ügyfeleink és leendő ügyfeleink köréből, hogy mit jelent a „de minimis” támogatás, ki és mire veheti igénybe. Aki olvasott már EU társfinanszírozású (pl. GINOP, KEHOP, VEKOP) pályázati felhívást, vagy az elektromos autó beszerzésének támogatására irányuló cikkünket, az szintén jó eséllyel találkozott a kifejezéssel. Bár a felhívásokban -általában – magyarázat is tartozik hozzá, ennek szövegezése nehézkes és előzetes ismeretet feltételez. Ha nem rendelkezel még ezzel a tudással, akkor ebből cikkből kiderül, hogy mit takar a kkv pályázatok egyik fontos pillére.

 

Mi az a de minimis támogatás?

A de minimis támogatás (csekély összegű támogatás) egy és ugyanazon vállalkozásnak meghatározott időszakon belül nyújtott, egy meghatározott összeget meg nem haladó támogatás. Nézzünk hozzá egy konkrét példát.

A pályázati felhívások tartalmazzák a támogatható tevékenységeket, illetve a hozzájuk kapcsolódó támogatási jogcímeket és kategóriákat:

Támogatható tevékenységTámogatás jogcímeTámogatási kategória
Projekt-előkészítési
tevékenységek
255/2014. (X.10.) Korm. rendelet 8.§ 11. pontjaCsekély összegű támogatás, (255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet 9. § 25. pont)
Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek255/2014. (X.10.) Korm. rendelet 8.§ 11. pontjaenergiahatékonysági intézkedéshez
nyújtott beruházási támogatás
(255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet 9. §
17. pont
Megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenységek255/2014. (X.10.) Korm. rendelet 8.§ 11. pontjamegújuló energia termeléséhez nyújtott
beruházási támogatás
(255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet 9. §
19. pont
A tájékoztatáshoz és nyilvánossághoz kapcsolódó tevékenységek255/2014. (X.10.) Korm. rendelet 8.§ 11. pontjaCsekély összegű támogatás, (255/2014. (X. 10.) Korm. rendelet 9. § 25. pont)

Látható, hogy a példaként hozott VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 konstrukció esetében az első és az utolsó tevékenységi körhöz tartozó költségek ebben a támogatási kategóriában számolhatóak el.

Vagyis ezekre a tevékenységekre (projekt előkészítés, valamint tájékoztatás és nyilvánosság) addig számolhatóak el költségek a projektben, amíg amíg az elmúlt 3 éves időszakban el nem éred a maximális mértékű de minimis támogatást. Ha ezt elérted, akkor önerőből kell a tevékenységet finanszírozni.

 

Mekkora összegű a de minimis?

Egy és ugyanazon vállalkozás az adott és az elmúlt 2 pénzügyi év vonatkozásában maximum 200.000 euró értékben jogosult ezt támogatást igénybe venni. 

Ha egy vállalkozás 2016-ban 70.000 €-t, 2017-ben 90.000 €-t már igénybe vett, akkor 2018-ban maximum 40.000 €-t igényelhet. Ha az adott költség több lesz ennél a 40.000 €-nál, akkor azt önerőből kell finanszírozni. Az EURO/HUF váltás mindig az MNB középárfolyamán történik.

Az összeghatár tekintetében kivételt képeznek a közúti szállítmányozással foglalkozó vállalkozások, ahol 100.000 euró a limit.

Az egy és ugyanazon vállalkozás meghatározásakor az összefonódási, felvásárlási és szétválási szabályokra figyelemmel kell lenni, ezt inkább egyeztesd a könyvelőddel. A kapcsolt vállalkozások együtt vizsgálandóak.

Amikor ezen az oldalon kérésedre ingyenesen elvégezzük vállalkozásod pályázati lehetőségeinek felmérését, részben ezért is vizsgáljuk a kapcsolt vállalkozásokat.

Technikailag pedig úgy néz ki a dolog, hogy a pályázatírás során egy nyilatkozatban fel kell vezetni a releváns időszakban már igénybe vett de minimis támogatásokat és azt a pályázati anyaggal együtt be kell nyújtani.

 

Ki és mikor veheti igénybe a de minimis támogatást?

De minimis támogatás akkor igényelhető, amikor egy felhívás azt bizonyos költségsorok esetében lehetővé teszi. Jellemzően a projektmenedzsment költség, az előkészítési tevékenységek, a tájékoztatás és nyilvánosság esetében történik innen a finanszírozás.

Első lépésként meg kell vizsgálni, hogy egy adott vállalkozás milyen jogcímen vehet igénybe támogatást.

A halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozásoknak a 717/2014/EU bizottsági rendelet. A mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozásoknak pedig az 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtható de minimis támogatás. Az egyéb tevékenységet folytató vállalkozások pedig az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartoznak.

További részletes információk a Támogatásokat Vizsgáló Iroda honlapján érhetők el.

 

Miért külön kategória?

Az EU egy irányelve (Szerződés 87. cikk) szerint a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak, vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

Az Európai Bizottság folyamatosan vizsgálja, hogy a tagállamok megfelelnek-e ennek az irányelvnek. A tagállamoknak pedig kötelezettségük, hogy bejelentsenek valamennyi új támogatásra, vagy a meglévők megváltozására irányuló szándékot.

A Bizottsághoz történő bejelentési kötelezettség alól – többek között – mentesek a de minimis támogatások, mivel azok a támogatás összegére való tekintettel Európai szinten nem torzítják a versenyt.

 

De minimis támogatás a LEADER felhívásoknál

Ha kistelepülésen működik a vállalkozásod, akkor most még van – egy talán utolsó – lehetőséged támogatási kérelmet benyújtani a valóban nagyon kedvező feltételű LEADER pályázatra. Ez teljes egészében de minimis támogatás alatt fut, vagyis csak akkor fogsz tudni indulni rajta, ha az elmúlt 3 évben még nem merítetted ki a cirka 60 millió forintos keretet.

Ingyenes előminősítés

Töltsd ki az alábbi űrlapot

Töltsd ki az űrlapot!

Pályázatíró cégünk ingyenesen előminősíti vállalkozásodat. Ha kitöltöd az adatlapot rövid határidőn belül felvesszük Veled a kapcsolatot és elmondjuk hogyan hozhatod ki ebből a felhívásból a maximumot.

Elsőként arra kérünk, hogy add meg céges adataid, elérhetőségeid. Olyan telefonszámot és e-mail címet írj be, melyen el tudunk érni.

Válaszd ki, hogy milyen területen működik a vállalkozásod, mi a célod a pályázattal, mire szeretnéd felhasználni a támogatást.

Írd le nekünk pár mondatban,hogy milyen projekt finanszírozására keresel megoldást, mik a vállalkozásod fejlesztési tervei.

Kattints a "Kérem az előminősítést" gombra. Kollegánk hamarosan felveszi veled a kapcsolatot. Minél többet tudunk vállalkozásod céljairól, annál könyebben tudunk téged támogatni a megfelelő pályázatokkal.

Amennyiben kéred az értesítést az anyagainkról, bejegyzéseinkről, garantáljuk, hogy kizárólag olyan tartalmakról fogunk értesíteni, ami számodra érdekes lehet.

Oszd meg ezt a bejegyzést

Scroll to Top