Eszközbeszerzési pályázat Pest-megye

Eszközbeszerzés Pest megyében – 2019

Kkv pályázat elsősorban új eszközök beszerzésére, valamint a beszerzéshez kapcsolódóan hardverek, telekommunikációs eszközök, immateriális javak beszerzésére Pest-megyében.

A pályázat 2019.02.20 – én felfüggesztésre (technikailag zárásra) került. Hamarosan nyíló lehetőség a Pest-megyei telephely fejlesztési pályázat. Összefoglalót itt olvashatsz róla.

Pályázhatnak: azok a mikro-, kis- és középvállalkozások, akik gyártó/kivitelezői tevékenységet folytatnak és

  • 365 napot meghaladó időtartam óta Pest megyei székhellyel rendelkezik és Pest megye területén valósítja meg fejlesztését,
  • a fejlesztéssel érintett székhely 100%-os tulajdonában van, vagy annak bérlője a fenntartási időszak végéig.
  • éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt, 
  • rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes 365 napot jelentő üzleti évvel,
  • a felhívásban lévő TEÁOR-listán szereplő tevékenységet végez legalább 2018. november 30-óta,
  • 113 Korlátolt felelősségű társaság, vagy 114 Részvénytársaság gazdálkodási formakód esetén igényelhető.

Budapesti székhellyel és megvalósulási helyszínnel nem nyújtható be pályázat!

Az elbírálásnál előnyt jelent a: TEÁOR 10, 16, 21, 24-26, 28-31, 41-43, szerinti fő vagy melléktevékenység.

Támogatható tevékenységek

Kisléptékű fejlesztés: 1-10 db új eszköz beszerzése

  • Támogatás összege: 10-60 MFt
  • Támogatási intenzitás: max. 55%
  • A projekt végrehajtására 12 hónap áll rendelkezésre

Nagyléptékű fejlesztés: 1-5 db új eszköz beszerzése

  • Támogatás összege: 60-300 MFt
  • Támogatási intenzitás: max. 55%
  • A projekt végrehajtására 18 hónap áll rendelkezésre

Eszközbeszerzés mellett támogatható a támogatási összeg 10%-ig: gyártási licenc, know-how, informatikai eszközök, telekommunikációs eszközök.

Kötelező vállalás: 5%-os éves nettó árbevétel, vagy a támogatási összegnek megfelelő növekedés a fenntartási időszak átlagában

Fenntartási kötelezettség: 3 év.

Biztosíték: a fizetési számlákra vonatkozó felhatalmazó nyilatkozat, valamint 50 MFt támogatási összeg felett a támogatás 50%-nak megfelelő ingatlan jelzálog, bankgarancia, készfizető kezesség.

Kötelező mellékletek: cégkivonat, aláírás minta, éves beszámoló, NAV-nak megküldött statisztikai létszám, 3 árajánlat a beszerezni kívánt eszközökre, tulajdoni lap, önerő igazolás, helyszíni fotók.

A pályázat benyújtásának ideje: 2019. február 20.

További információkert, vagy ha segítségre van szükséged a pályázat elkészítéséhez töltsd ki a lenti adatlapot, vagy keress minket elérhetőségeink valamelyikénPályázatíró cég -ünk díjmentes előminősítést és pályázati tanácsadást biztosít!

2019.02.20 – én felfüggesztésre (technikailag zárásra) került. Hamarosan nyíló lehetőség a Pest-megyei telephely fejlesztési pályázat. Összefoglalót itt olvashatsz róla.

Ingyenes előminősítés

Töltsd ki az alábbi űrlapot

Töltsd ki az űrlapot!

Pályázatíró cégünk ingyenesen előminősíti vállalkozásodat. Ha kitöltöd az adatlapot rövid határidőn belül felvesszük Veled a kapcsolatot és elmondjuk hogyan hozhatod ki ebből a felhívásból a maximumot.

Elsőként arra kérünk, hogy add meg céges adataid, elérhetőségeid. Olyan telefonszámot és e-mail címet írj be, melyen el tudunk érni.

Válaszd ki, hogy milyen területen működik a vállalkozásod, mi a célod a pályázattal, mire szeretnéd felhasználni a támogatást.

Írd le nekünk pár mondatban,hogy milyen projekt finanszírozására keresel megoldást, mik a vállalkozásod fejlesztési tervei.

Kattints a "Kérem az előminősítést" gombra. Kollegánk hamarosan felveszi veled a kapcsolatot. Minél többet tudunk vállalkozásod céljairól, annál könyebben tudunk téged támogatni a megfelelő pályázatokkal.

Amennyiben kéred az értesítést az anyagainkról, bejegyzéseinkről, garantáljuk, hogy kizárólag olyan tartalmakról fogunk értesíteni, ami számodra érdekes lehet.

Oszd meg ezt a bejegyzést

Scroll to Top