kkv eszközbeszerzés pályázat 2018

Eszköz- és szoftver beszerzés támogatása vidéki vállalkozások részére – GINOP-2.1.8-17

GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén (Eszköz- és szoftver beszerzés támogatása vidéki vállalkozások részére)

A KKV pályázat célja

A hazai mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése adaptív technológiai innovációs tevékenységek támogatásával. A Felhívás olyan eszközök, immateriális javak beszerzését támogatja, amelyek a támogatást igénylő vállalkozásnál a támogatási kérelem benyújtásakor nem álltak rendelkezésre és beszerzésük révén a támogatást igénylő vállalkozásnál:

  • új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, vagy
  • új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor

A kérelem benyújtásának határideje

2018. szeptember 27-én 12 óráig 

A támogatás mértéke

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió forint,maximum 30 millió forint.
A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség: 50%-a lehet.

További fontos kritériumok:

  • a projekt elszámolható összköltsége legfeljebb 300 millió Ft lehet.
  • a projekt keretében igényelt támogatása nem haladhatja meg a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét

Támogatást igénylők köre

Mikro-, kis-, és középvállalkozások,

  • amelyek, rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámoló/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele),
  • amelyek, éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt,
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei,
  • amelyek nem tartoznak az EVA hatálya alá.

Jogi forma szerint

kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok

Gazdálkodási formakód szerint

  • 113 Korlátolt felelősségű társaság
  • 114 Részvénytársaság
  • 116 Közkereseti társaság
  • 117 Betéti társaság
  • 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe

Nem nyújtható támogatás

  • akinek a projekt keretében igényelt támogatása meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét
  • amely a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2. prioritásában benyújtott támogatási kérelme kapcsán már részesült támogatásban, vagy a támogatási kérelmének elbírálása folyamatban van (beleértve a kifogáskezelési eljárást is). Kivéve ez alól, ha a támogatás részére történt megítélése ellenére nem kötött Támogatási Szerződést/nem kapott Támogatói Okiratot, vagy elállt attól
  • amely vállalkozás fejlesztendő tevékenysége nem a Felhívás 2. számú mellékletében található TEÁOR számok alá tartozik,
  • nem nyújtható támogatás azon támogatást igénylő részére, amely azt mezőgazdasági termékek feldolgozásához vagy forgalmazásához használja fel

Támogatható tevékenységek

  • Eszközbeszerzés – technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése
  • Immateriális javak beszerzése – harmadik féltől piaci áron megvásárolt szoftver, gyártási licenc vagy know-how, amennyiben a tranzakcióra a piaci feltételeknek megfelelően került sor.

Kötelező vállalások

A támogatást igénylő vállalja, hogy saját tőkéje a projekt megvalósítás befejezését követően a fenntartási időszak első üzleti évében a teljes megítélt támogatási összeg legalább 50%-val növekszik a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évi értékéhez képest és annak mértéke nem csökken a fenntartási időszak végéig.

A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam

A projekt fizikai befejezésére legfeljebb 6 hónap áll rendelkezésre.

A támogatást igénylő projekttel kapcsolatos pénzügyi elszámolás (záró kifizetési igénylés) benyújtásának végső határideje a projekt fizikai befejezését követő 15. nap, de legkésőbb a Támogatói Okirat hatályba lépését követő 6. hónap végéig, de legkésőbb 2019. december 31-ig. Az időpontok közül a legkorábbi az irányadó.

A projekt területi korlátozása

Kizárólag a Közép-magyarországi régió (Budapest és Pest megye) területén kívül megvalósuló projektek támogathatóak.

A fejlesztés megvalósulásának helyszíne a támogatást igénylő bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A megvalósítási helyszínnek a támogatási kérelem benyújtását megelőzően legalább 6 hónappal bejegyzésre kell kerülnie, a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában per- és igénymentesnek kell lennie.

Fenntartási kötelezettség

A projekt befejezésétől számított 3 év.

A teljes felhívás letölthető a Széchenyi 2020 honlapról.

Ha szeretnéd, hogy segítsünk a pályázatod elkészítésében vedd fel velünk itt a kapcsolatot, vagy töltsd ki a lenti adatlapot, ahol további pályázati lehetőségekről is értesülhetsz:

Ingyenes előminősítés

Töltsd ki az alábbi űrlapot

Töltsd ki az űrlapot!

Pályázatíró cégünk ingyenesen előminősíti vállalkozásodat. Ha kitöltöd az adatlapot rövid határidőn belül felvesszük Veled a kapcsolatot és elmondjuk hogyan hozhatod ki ebből a felhívásból a maximumot.

Elsőként arra kérünk, hogy add meg céges adataid, elérhetőségeid. Olyan telefonszámot és e-mail címet írj be, melyen el tudunk érni.

Válaszd ki, hogy milyen területen működik a vállalkozásod, mi a célod a pályázattal, mire szeretnéd felhasználni a támogatást.

Írd le nekünk pár mondatban,hogy milyen projekt finanszírozására keresel megoldást, mik a vállalkozásod fejlesztési tervei.

Kattints a "Kérem az előminősítést" gombra. Kollegánk hamarosan felveszi veled a kapcsolatot. Minél többet tudunk vállalkozásod céljairól, annál könyebben tudunk téged támogatni a megfelelő pályázatokkal.

Amennyiben kéred az értesítést az anyagainkról, bejegyzéseinkről, garantáljuk, hogy kizárólag olyan tartalmakról fogunk értesíteni, ami számodra érdekes lehet.

Oszd meg ezt a bejegyzést